01 War of the Worlds - Jeff Wayne - Musical
1. tétel
The Eve of the War
Elkezdem a történetet az első tétellel. Mielőtt megnéznétek, összegyűjtöttem róla néhány érdekességet:
A The Eve of the War az egész musical egyik legzseniálisabb darabja, mert nem egyszerűen elindítja a történetet, hanem zeneileg előre megérezteti velünk, hogy valami felfoghatatlan dolog közeledik. Jeff Wayne maga is nyitányként gondolt rá.
A klasszikus zene, a rock és a diszkó találkozása. Az album 1978-ban jelent meg, és a nyitótétel hangzása akkoriban igazán merész vállalkozás volt. Wayne három, elsőre nehezen összeegyeztethető világot vegyített: A nagyzenekari vonósok, a viktoriánus Anglia, a régi világ és a történelmi lépték érzését adják. A szintetizátorok: idegenséget, hidegséget és valami emberfelettit sugallnak. A rockgitár és diszkós ritmika: mozgást, lüktetést és fenyegető energiát visz a zenébe.
A darab egyik titka, hogy a diszkós lüktetés nem teszi könnyeddé a zenét. Ellenkezőleg: szinte gépies menetelést kölcsönöz neki. A vonósok és a szintetizátorok együtt pedig olyan hangzást teremtenek, amely egyszerre grandiózus és nyugtalanító.
A főtéma nem pusztán egy dallam: egy egész zenei világ alapja. A The Eve of the War témái és hangzásbeli motívumai megteremtik azt a zenei nyelvet, amelyet a későbbi tételek továbbfejlesztenek. Wayne különböző hangszínekkel és motívumokkal különíti el az emberi világot a marslakók technológiai erejétől. A hagyományosabb zenekari hangzás az emberiséget, a szintetizátorok és a torzított gitárok pedig az idegen fenyegetést idézik.
Ez azért fontos, mert a musical nem egyszerűen dalok egymás után fűzött sorozata. A zene és a narráció együtt építi fel a történetet.
A tétel címe nem The War (A Háború), hanem The Eve of the War – a háború előestéje. Még nem maga a pusztítás áll a középpontban, hanem az a pillanat, amikor az emberiség a saját világában él, miközben a katasztrófa már közeledik.
A tétel elején Richard Burton narrációja vezet be minket a történetbe. A szöveg H. G. Wells regényének híres nyitógondolatából indul ki: az emberiség annyira magától értetődőnek veszi a Földön elfoglalt helyét, hogy nem is gondol arra, hogy valaki más figyelheti őt.
Ezután fokozatosan épül fel a zene. Nem kapunk rögtön teljes zenei robbanást: a téma visszatér, új hangszerekkel gazdagodik, a feszültség pedig egyre nő. A hallgató már érzi a veszélyt, miközben a történet szereplői még nem tudják, mitől kellene félniük. Jeff Wayne elmondása szerint az volt a célja, hogy az első fejezet végére érezzük: valami nagy esemény küszöbén állunk, de még nem tudjuk pontosan, mi fog történni.
A tételben Justin Hayward, a The Moody Blues énekese szólaltatja meg a fő énekes részeket. Hayward hangja tiszta, kissé álomszerű, mégis van benne valami távolságtartó. Remekül illik ahhoz a pillanathoz, amikor az emberiség még a saját biztonságába vetett hitében él.
A háború előestéje
A XIX. század utolsó éveiben senki sem hitte volna, hogy az emberi dolgokat az űr időtlen világából lesik. Senki sem álmodhatta volna, hogy olyan alaposan vizsgálnak minket, ahogyan valaki mikroszkóppal tanulmányozza egy vízcseppben nyüzsgő és szaporodó élőlényeket. Kevesen gondoltak egyáltalán arra a lehetőségre, hogy más bolygókon is létezhet élet, és mégis, az űr hatalmas mélységén túl, a miénknél mérhetetlenül felsőbbrendű értelmek irigy szemmel tekintettek erre a Földre, és lassan, de biztosan szőtték ellenünk terveiket.
Augusztus 12-én éjfélkor hatalmas mennyiségű fénylő gáz tört ki a Marsról, és a Föld felé száguldott.
Kétszázmillió mérföldnyi ürességet átszelve, láthatatlanul felénk rohant az első olyan rakéta, amely oly sok csapást hozott a Földre. Ahogy figyeltem, újabb gázsugár tört elő. Ez is egy rakéta volt, amely útjára indult.
És így telt el a következő tíz éj is. Egy fénycsóva, amely a Marsról lövellt ki – élénkzöld, zöld ködöt húzva maga után – gyönyörű, de valahogy mégis nyugtalanító látvány. Ogilvy, a csillagász, biztosított arról, hogy nem vagyunk veszélyben. Meg volt győződve arról, hogy azon a távoli, vészjosló bolygón nem élhet semmiféle élőlény.
„Az esélye annak, hogy bármi is érkezzen a Marsról, egymillió az egyhez” – mondta.
„Az esélye annak, hogy bármi is érkezzen a Marsról, egymillió az egyhez – de mégis jönnek!”
Aztán eljött az az éjszaka, amikor az első rakéta megközelítette a Földet. Eleinte azt hitték, hogy egy közönséges hullócsillag, de másnap hatalmas kráter tátongott a Common közepén, és Ogilvy odajött, hogy megvizsgálja, mi fekszik ott: egy henger, harminc yard átmérőjű, izzóan forró… és alig érzékelhető mozgás hangjai hallatszottak belőle.
Hirtelen a teteje megmozdult, forogni kezdett, kicsavarodott, és Ogilvy attól tartott, hogy egy ember van benne, aki megpróbál menekülni. A hengerhez rohant, de az intenzív hő megállította, mielőtt megégette volna magát a fémmel.
„Az esélye annak, hogy bármi is érkezzen a Marsról, egymillió az egyhez” – mondta.
„Az esélye annak, hogy bármi is érkezzen a Marsról, egymillió az egyhez – de mégis jönnek!”
„Igen, az esélye annak, hogy bármi is érkezzen a Marsról, egymillió az egyhez” – mondta.
„Az esélye annak, hogy bármi is érkezzen a Marsról, egymillió az egyhez – de mégis jönnek!”
Ma már teljesen hihetetlennek tűnik számomra, hogy aznap este mindenki úgy töltötte az estét, mint bármely másikat. A vasútállomásról a tolató vonatok hangja hallatszott – csengés és dübörgés –, melyet a távolság szinte dallammá lágyított. Minden olyan biztonságosnak és békésnek tűnt.
EREDETI DALSZÖVEG
01 War of the Worlds - Jeff Wayne - Musical - The Eve of the War
No one would have believed, in the last years of the nineteenth century, that human affairs were being watched from the timeless worlds of space. No one could have dreamed we were being scrutinized, as someone with a microscope studies creatures that swarm and multiply in a drop of water. Few men even considered the possibility of life on other planets and yet, across the gulf of space, minds immeasurably superior to ours regarded this Earth with envious eyes, and slowly and surely, they drew their plans against us.
At midnight, on the twelfth of August, a huge mass of luminous gas erupted from Mars and sped towards Earth.
Across two hundred million miles of void, invisibly hurtling towards us, came the first of the missiles that were to bring so much calamity to Earth. As I watched, there was another jet of gas. It was another missile, starting on its way.
And that's how it was for the next ten nights. A flare, spurting out from Mars – bright green, drawing a green mist behind it – a beautiful, but somehow disturbing sight. Ogilvy, the astronomer, assured me we were in no danger. He was convinced there could be no living thing, on that remote, forbidding planet.
"The chances of anything coming from Mars are a million to one," he said.
"The chances of anything coming from Mars are a million to one – but still they come!"
Then came the night the first missile approached Earth.
It was thought to be an ordinary falling star, some says s a trouble with a missing missilebut next day there was a huge crater in the middle of the Common, and Ogilvy came to examine what lay there: a cylinder, thirty yards across, glowing hot... and with faint sounds of movement coming from within.
Suddenly the top began moving, rotating, unscrewing, and Ogilvy feared there was a man inside, trying to escape. He rushed to the cylinder, but the intense heat stopped him before he could burn himself on the metal.
"The chances of anything coming from Mars are a million to one," he said.
"The chances of anything coming from Mars are a million to one – but still they come!"
"Yes, the chances of anything coming from Mars are a million to one," he said.
"The chances of anything coming from Mars are a million to one – but still they come!"
It seems totally incredible to me now, that everyone spent that evening as though it were just like any other. From the railway station came the sound of shunting trains, ringing and rumbling, softened almost into melody by the distance. It all seemed so safe and tranquil.
