Hiúbb a
reménynél
Idő az énem ragadta el,
s kulcsot sem hagyott,
Hogy mellkasom
gyógyírját felfedje.
Anyám, nem a kín, mi
széthasít,
Csak a szeretet mit
érzek én
Amikor karodban
tartasz.
Hiú remény,végtelen
kántálók,
S álmaim ím rátok
hagyatott.
Vörös Nap kél,
légszomjas halál,
S belül szorongató éj.
Kínszenvedés,s egy
angyal mellettem áll,
de Jézus nincs a harcom
végén,
Hogy megszabadítsa
lelkem a Kardtól.
Remény mutatott egy
költői mennyei tájat nekem,
S a szűz hóval távozom.
Hiú remény,
Végtelen kántálók,
S álmaim most rátok
hagyatott.
Vörös Nap kél,
Légszomjas halál,
S belül szorongató éj.
Vörös Köd kél, s lehull
a függöny,
S vak remény
gyógyulásom.
Szeretném azt gondolni,
hogy…nem azt, hogy miért velem történt meg, hanem, hogy miért én lettem
megmentve? Mi mást tehetnék most?
Halálod mentett meg!
El sem tudom mondani,
mennyire rémisztő nem tudni valamiről.
Nem tudod mi zajlik belsődben, nem tudod mi történik veled.
A legjobb módja, ha
valakit egyszerűen odadobnak, hogy közölje velük…akkor is, ha az a kegyetlen
igazság…”)
Vörös Nap kél,
Légszomjas halál,
S belül szorongató éj.
Vörös Köd kél, s lehull
a függöny,
S vak remény
gyógyulásom.
