Nightwish - Higher Than Hope REMAKE 2023

Higher Than Hope

A dal 2024-ben lesz húsz éves, mely a Once albumon (2004) hallható.

Szomorú apropója, hogy mégis most készítem el a videóm remake-jét, hogy megemlékezzünk Marc Brueland-ról, aki idén húsz éve, hét éves küzdelem után ragadta el a tüdőrák. Most lenne még csak ötven esztendős.

Marc Brueland

Tehetséges művész volt (animátor képregény rajzoló és DJ). Először a Nightwish-től a Walking in the Air-t hallotta,és nagy rajongójuk lett.  Minden álma az volt,hogy ott lehessen a koncertjükön. Kapcsolatba lépett Tuomassal. Marc utazása, hogy eljusson a 2003-as atlantai koncertre, erőn feletti teljesítmény volt, mert akkor már nagyon beteg volt. Azt mondta anyukájának: „Anya, el akarok menni Atlantába. Látni akarom Tuomas-t, mielőtt meghalok!” Az orvosok attól tartottak, hogy az utazás megöli őt, hiszen a repülőút maga öt órás volt.

Az első és utolsó találkozása Tuomassal szívbemarkoló volt. Először csak néztek egymásra, és nem tudták, mit mondjanak egymásnak. Marc részt vett az együttes hangpróbáján is, majd a koncert előtt visszavitték a szállodába, mert nagy fájdalmai voltak, és be kellett adni neki a morfint, hogy részt tudjon venni  az esti koncerten.

Az együttes neki énekelte el a Walking in The Air-t. Az első dalt, amit tőlük hallott, a kedvence volt. Akkora erőt adott ez neki, hogy kiszállt a tolószékéből, felsegítették a színpadra az együttestől kapott „ Angel Fall First pólóban. Átölelte Tuomast, és azt mondta: Ő a testvérem!”

Videó az akkori koncertről:


Annak ellenére, hogy akkor már Marc nagyon beteg volt, hatalmas élmény volt számára, és teljes szívéből élvezte az egészet.

Nem sokkal ezután, október 25-én hét és fél éves küzdelem után, 30 évesen belehalt a tüdőrákba.

És mielőtt tovább olvastok, íme a videó:


Emlékére írta meg Tuomas a Higher than Hope-ot. A dal megemlékezés, ami egy lélek reménytelen küzdelméről szól a test felett. A képek metaforák is egyben, melyek a reménytelenség mérhetetlenségét ábrázolhatják, amin egy ember keresztülmehet a betegség elleni harcban.

A dal közepe táján Marc előtt tisztelegve, részletek hangzanak el egy Marc-kal készített interjúból, amit első operációja után vettek fel. Akkor még bizakodó volt.

Több utalás is található a dalszövegben. Tuomas azt mondta, hogy a refrén első sora a Gyűrűk Urából származik: A két torony című filmből, amikor Legolas valami olyasmit mond, hogy: "Red Sun rising" A vörös nap kél." Vér folyik ezen az éjszakán."

A refrén második sora: "Drown without inhaling - Légszomjas halál” - Amikor Tuomas felhívta barátját San Diegóból, Marc már haldokolt. Egy rövid, de pontos leírása annak, amit Tuomas hallott a telefonban akkor.

Azóta sajnos 2007-ben, Marc édesapja, Eric is elhunyt a rákbetegséggel vívott harc után. Eric kedvenc Nightwish dalát, a "Meadows of Heaven"-t hallgatva távozott el az élők sorából.

A dal videójához a régi videóm anyagait is felhasználtam, de a zene egy koncertfelvételből van, ahol Floor énekli el a dalt. Nekem akkor ért révbe a dal, amikor először hallottam meg tőle. Sok-sok régi Nightwish dallal vagyok így. Azt sajnálom, hogy ezt a dalt nem adták elő a Decades turnén, mert akkor meglenne jobb hangminőségben...

Ajánlom a dalt minden hozzátartozónk, és ismerősünk emlékére, akik hiába küzdöttek a rákkal, már nem lehetnek közöttünk. 


Hiúbb a reménynél


Idő leg-énem ragadta el,

S kulcsot sem hagyott,

Hogy mellkasom gyógyírját felfedje.

Anyám, nem a kín, mi széthasít,

De a szeretet mit érzek én,

Amikor karodban tartasz.


Hiú remény,

Végtelen kántálók,

S álmaim, ím, rátok hagyatott.


Vörös Nap kél,

Légszomjas halál,

S belül szorongató éj.


Kínszenvedés, - egy angyal mellettem áll,

De Jézus nincs a harcom végén,

Hogy megszabadítsa lelkem a Kardtól.

Remény mutatott egy költői mennyei tájat nekem,

S a szűz hóval távozom.


Hiú remény,

Végtelen kántálók,

S álmaim most rátok hagyatott.


Vörös Nap kél,

Légszomjas halál,

S belül szorongató éj.

Vörös Köd kél,

S lehull a függöny,

Vak remény a gyógyulásom.


Szeretném azt gondolni, hogy… nem azt, hogy miért velem történt meg, hanem azt, hogy miért én lettem megmentve? Mi mást tehetnék most?


Halálod mentett meg!


El sem tudom mondani, mennyire rémisztő

nem tudni valamiről. Nem tudod, mi zajlik belsődben, nem tudod, mi történik veled. És a legjobb módja, hogy megnyugtass valakit, ha elmondod, akkor is, ha az a kegyetlen igazság…”


Vörös Nap kél,

Légszomjas halál,

S belül szorongató éj.

Vörös Köd kél, s lehull a függöny,

S vak remény a gyógyulásom.


Vörös Nap kél,

Légszomjas halál,

S belül szorongató éj.

Vörös Köd kél, s lehull a függöny,

S vak remény a gyógyulásom.


EREDETI DALSZÖVEG


Nightwish - Higher Than Hope


Time it took the most of me

And left me with no key

To unlock the chest of remedy

Mother, the pain ain't hurting me

But the love that I feel

When you hold me near


The hopes were high

The choirs were vast

Now my dreams are left to live through you


Red Sun rising

Drown without inhaling

Within, the dark holds hard


Passiontide - An angel by my side

But no Christ to end this war

To deliver my soul from the sword

Hope has shown me a scenery paradise poetry

With first snow I'll be gone


The hopes were high

The choirs were vast

Now my dreams are left to live through you


Red Sun rising

Drown without inhaling

Within, the dark holds hard

Red Sun rising

Curtain falling

Higher than hope my cure lies


I just would like to think that, not why it happened to me, but why was I saved?

What else could I do now?


Your death saved me


Being in the dark about something, I can't even tell you how scary it is. You don't know what's inside, you don't know what's gonna happen to you and the best way to put somebody at ease is to inform him.

Even if it's the grim truth


Red Sun rising

Drown without inhaling

Within, the dark holds hard

Red Sun rising Curtain falling

Higher than hope my cure lies


Red Sun rising

Drown without inhaling

Within, the dark holds hard

Red Sun rising Curtain falling

Higher than hope my cure lies

Archiválás

További lehetőségek

Köszönöm szépen a látogatást! Várlak legközelebb is! :)